Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Hétvégén rendezik a Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivált

    2024. március 21.
    A Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Harag György Társulat március 22–24. között rendezi meg a Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivált. A részletekről a fesztivál házigazdája, Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója tájékoztatott.
    A fesztivál résztvevői különböző workshopokon és műhelymunkákon vesznek részt, melyeket színészek és színházi szakemberek tartanak, illetve a verseny második részében szakmai beszélgetések lesznek tanárokkal és lesznek kiértékelések a diákok számára. A diákok és a kísérőtanárok meghívást kaptak a Harag György Társulat két színházi előadására: a pénteki Mizantróp előadáson minden diák és tanár jelen lesz, a szombati Kripli című előadáson a tanárok és a zsűri tagjai vesznek részt, addig a diákokat különböző műhelymunkákra várják.

    A diákszínjátszó fesztivál megnyitója pénteken 14 órakor veszi kezdetét a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében, aztán a résztvevők 15 órától estig workshopokon vehetnek részt: Színészmesterség címmel tart három egy-egy órás workshopot dr. Kozma Gábor Viktor, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Fim Kar, Magyar Színházi Intézetének adjunktusa, színész, színésztréner, mozgás-tánc workshopra várja a diákokat Szabó Franciska, a Harag György Társulat koreográfusa, de Sardar Tagirovszky színész-rendező is tart egy egyórás workshopot.

    A fesztiválra érkező kilenc színjátszó csoport előadásait szombaton 9 és 17.45 óra között tekintheti meg a zsűri és a közönség a Kölcsey dísztermében. A zsűri neves szakemberekből áll: a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a budapesti színművészeti egyetemek képviselői – Szilágyi Palkó Csaba színész, szaktanár, rendező-tanár (Kolozsvár), dr. Novák Ildikó (Marosvásárhely) és dr. Herceg Tamás (Budapest) – mellett helyet foglal Sardar Tagirovszky és Kovács Levente marosvásárhelyi rendező, valamint két tanár is: Visky Emese (Nagyvárad) és Putovics Tünde (Szatmárnémeti).



    Vacsora után a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar, Magyar Színházi Intézetének színháztudomány (teatrológia) szakos hallgatói tartanak műhelymunkát a diákszínjátszók számára.

    Vasárnap reggel szakmai kerekasztalon értékelik ki az előadásokat a tanárok, ez idő alatt a diákok számára Szabó Franciska és Pósa Fruzsina koreográfus tart workshopot. A díjkiosztó ünnepség 11 órától veszi kezdetét.

    Forrás: Elek György/egy-blog.com
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Interjúk

      A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig

      Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László.
      Lovas Ildikó
      2025. december 30.

    Bemutatók képekben

    • Sirály
      Kozák András Stúdiószínpad Sirály
      rendezőZsótér Sándor
    • Nektek semmi sem jó
      R.S.9 Stúdiószínház Nektek semmi sem jó
      rendezőBánfalvi-Orosz Eszter
    • Apátlanul (Platonov)
      Miskolc kamara Apátlanul (Platonov)
      rendezőKeszég László
    • Apátlanul (Platonov)
      Miskolc kamara Apátlanul (Platonov)
      rendezőKeszég László

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu