Hírek
Járai Máté ebben az évadban már a második olyan szerepet játssza, amivel pályája során már találkozott. Az egyik a Lili bárónő táncoskomikusa, Frédi volt, a másik pedig Goldoni Truffaldinója, a Két úr szolgája című darabban. Az ilyen duplázásban lehet egyfajta otthonosságérzés, hiszen nem ismeretlen már számára a szöveg és a történet, de jelenthet nehézséget is, hiszen felül kell írni a jól bevésődött mondatokat.
„A Lili bárónőben ez könnyebbség volt, mivel nem telt el sok év a két bemutató között, így alig kellett szöveget tanulnom, mert annyira élénken visszajöttek a jelenetek. A Két úr szolgájánál viszont egy új átirat született Varró Dániel tollából, ezért gyakorlatilag olyan volt, mintha egy vadonatúj szerepet kellett volna elkezdenem.”
Míg a Lili bárónő csupa kedves emléket hozott elő, a Két úr szolgája esetében egy nagyon nehéz időszakban talált rá Mátéra először Truffaldino szerepe. „Az életemnek az egy nagyon túlhajtott, családi drámákkal teli, nehéz szakasza volt. Ráadásul akkor forgattam egy sorozatot, a 200 első randit is, tehát tényleg a teljesítőképességem határán mozogtam már. Ennek ellenére nagyon sikeres volt az előadás, több mint hatvan alkalommal játszottuk.”
A Két úr szolgájának az alapja a commedia dell'arte, vagyis az a rögtönzött színjáték, amikor a színészek megadott szituációkra improvizáltak régen, a vásártéren. Járai Máté a darab rendezőjétől, Kovács Leheltől nagyon sok biztatást kapott, hogy nyugodtan kacsintson ki a nézőkre. „Az előadás elején nem Truffaldinóként beszélek, hanem Járai Mátéként osztok meg egy-két gondolatot az előttünk álló előadásról. Ezzel beavatom a nézőket abba, hogy itt bizony sokszor lesz kikacsintás. Azért szeretem nagyon ezt az előadást, mert a szolgaság nem két különböző színpadi karakter felé irányul, hanem a néző és a színpad között valósul meg. Szolgálom a nézőket mint színész, és szolgálom az előadást Truffaldinoként.”
Járai Máté igazán elemében van, amikor improvizálhat a színpadon, Goldoni hőseként pedig erre bőségesen van lehetősége. A játékosság és a nézőkkel való párbeszéd azonban egyszerre jelent felszabadító teret és felelősséget is. „Ez a könnyebbsége és egyben a nehézsége is a szerepnek. Mondhatok olyat, ami nincs leírva a szövegkönyvben, és én azt nagyon szeretem. Van igény arra, hogy megújuljak előadásról előadásra, és ez engem persze elképesztően lelkesít. Úgy érzem, hogy nagyon jót tesz az előadásnak, ha néha egy kicsit összekacsintunk a nézőkkel, de pontosan érezni kell azt a határt, ahol az improvizáció még az előadást szolgálja és nem válik öncélúvá.”
Máté elárulta, nagyon szereti azt a műfaji sokszínűséget, amit Kovács Lehel megteremtett a Két úr szolgája előadásban. Az eklektika közel áll hozzá az élet minden területén, talán éppen ezért érzi annyira jól magát Goldoni hősének bőrében. „Nagyon hálás vagyok azért, hogy műfajilag ilyen sokszínű lett ez az előadás. A feleségem úgy fogalmazott, hogy már az első jelenetnél elkapta a flow-t, ami végigvitte ezen az őrületes, sziporkázó, színes kavalkádon. Mai mondatok is vannak benne, ugyanakkor visszatérünk a régmúltra is. Az én Truffaldinómra is ez a műfaji sokszínűség jellemző, egy picit táncoskomikus, egy kicsit a kabaréból a konferanszié, de ugyanakkor az a keserű bohóc is, akitől elhangzik pár őszinte mondat, amikor lehull a maszk. Nagyon jó érzés egy színész számára, ha rábíznak egy ilyen feladatot.”
Járai Máté ebben a darabban nemcsak kikacsint a nézőkre, hanem szerepeket is oszt rájuk. Hogy mennyire hálás a közönség azért, hogy bevonja őket a játékba, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy estéről estére pereceket kap, amikor a színpadon állva éhes szolgaként arra kéri a nézőket, hogy hozzanak neki enni. „Úgy érzem, hogy ez egy olyan mese, ami kifejezetten felnőtteknek szól, és néha olyan jó csak hátradőlni és hagyni, hogy elkápráztassanak. Lemegyek közéjük egy picit, és együtt játszunk színházat. Azt hiszem, hogy jó érzékkel megyek oda olyan emberekhez, akiken látom, hogy nyitottak erre. Számomra fontos a kapcsolat a nézőkkel, és ebben az előadásban arra is lehetőségem van, hogy közel kerüljek hozzájuk.”
Az előző Truffaldino szerephez hasonlóan Máté mindennapjai most sem könnyűek, de ez most egészen másfajta kihívás, hiszen nagy boldogsággal tölti el, hogy ennyi helyen, ilyen sok darabban léphet színpadra. „Az nem titok, hogy egy picit úgy érzem, hogy a saját kísérletemnek vagyok az alanya, aminek a középpontjában az áll, hogy egy színész hogyan bír el nyolc bemutatóval egy évadban. Hat premieren vagyok túl eddig, és nagyon sok erőt ad, hogy ezek az előadások sikeresek. Ugyanakkor nyilván a fizikai teljesítőképességnek van egy határa, amit néha egy-egy este el is érek, és tudom, hogy vigyázni kell magamra, hogy ne jussak el oda, ahová már korábban egy ilyen túlhajszolt időszak juttatott. De most nagyon sok örömteli változás van az életemben, és a nézői visszajelzés is azt mutatja, hogy a kultúrára és ránk, színészekre talán nagyobb szükség van, mint valaha. Az emberek mentális egészségéhez tudunk hozzájárulni azzal, ha érzelmeket váltunk ki belőlük, nevetésre vagy sírásra ösztönözzük őket. Ebben szerintem komoly gyógyító erő van. Sokat jelent számomra a nézők szeretete, a tőlük kapott visszajelzések és a Marimama elképesztő sikere. Mindez megmutatja, hogy érdemes a lelkünket kitenni az asztalra, mert az emberek azt nagyon sokra értékelik.”
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó






















