Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Cérnácska Szabócska – bemutatót tart a Brighella Bábtagozat

    2021. február 19.
    Február 20-án 11 órai kezdettel bérletszünetben mutatja be a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata a legújabb produkcióját, a Cérnácska Szabócska című bábelőadást.
    A G. Szász Ilona Mindentvarró Tű című meséje alapján színpadra vitt előadás a nagyobb gyermekeket célozza meg: hatéves kortól ajánlott, nem csak az összetett történet, hanem az egy órás hossza miatt is.

    „Igazi, békebeli varrószalonban, autentikus tárgyak kelnek életre, válnak a történet szereplőivé, képek és falak mozdulnak meg, majd teljesen kilépve a varrószalon “realitásából”, a történet csúcspontján már egy sejtelmes, eszményi világban találjuk magunkat, amit akár lezárni sem érdemes” – mondja az előadás rendezője, Nagy Regina.

    Örökségben kapott varrószalonban két leány kelti életre Málika varrókisasszony történetét, megidézve azt a valódi békebeli hangulatot árasztó romantikus világot. A milimárik es masamódok idején, kovácsoltvas kerekű, pedálos varrógépek között kell életre Málika és fess vőlegénye, Cérnácska Szabócska szerelmi története. Málika azt a parancsot kapta boldogult édesapjától, hogy csak ahhoz mehet hozzá, aki elhozza neki a Mindentvarró Tűt. A szerelmes vőlegény így hát felkerekedik és meg is szerzi a varázslatos holmit, ám eközben Málika vérig sértett rozsdás ollója is elindul, hogy haragjában bosszút álljon a világon. Még szerencse, hogy Cérnácska Szabócska egy született hős, és nála van a Mindentvarró Tű is.



    Az előadás szereplői Nagy Anikó és Kófity Annamária, a díszlet, valamint a bábok tervezője és készítője Bandura Emese, zeneszerzője Nagy Csongor Zsolt, koreográfusa Gabriela Tănase, ügyelője pedig Liegner Zsolt.

    Az előadásra jegyek – a járványügyi előadásoknak megfelelően – korlátozott számban állnak rendelkezésre és megvásárolhatók az Északi Színház jegyirodájában, hétköznaponként 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között. Online jegyváltás: biletmaster.ro. Kérjük a kedves közönséget, a jegyeket lehetőleg elővételben vásárolják meg, vagy jelezzék a szándékukat a fent említett munkaidőben a 0261-712106-os és a 0736625907-es telefonszámon, majd ezt követően a helyszínen kiválthatják a belépőket!


    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Telik – egy óra az életedből
      Szkéné Telik – egy óra az életedből
      rendezőTóth Péter
    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás
    • Kommuna – Székely öko-románc
      Sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – Székely öko-románc
      rendezőRadu Afrim
    • Rinocéroszok
      Sepsiszentgyörgyi színház Rinocéroszok
      rendezőBocsárdi László

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu