Tapasztalatunk szerint a szatmári magyar színház és a 11. alkalommal tartott szemle hatósugara sokakat elért, a közönség kedveli, kíváncsian várta napról napra, estéről estére, mit mutat föl a gazdag, összesen 25 produkciót felsorakoztató kínálat. Nemcsak a Harag György Társulat hűségesen színházba járó nézői kapcsolódtak be a kétévente szervezett fesztivál hangulatába, de a városba érkező vendégek, szakmabeliek is, akik közül szép számmal érkeztek kimondottan az interetnikai szemle kedvéért Szatmárnémetibe.

Az Ifeszt 11 napjából mindössze két nap alatt volt alkalmunk előadásokat megtekinteni, így „látleletünk” csak ezekre az előadásokra korlátozódik, és nem kritikusi, hanem nézői szemszögből közelítjük meg a látottakat.

Három szatmári színésznő mint „átváltozóművész” A házigazda Harag György Társulat természetesen több előadását is megmutatta a fesztivál közönségének. Az Ács Alajos színművészről elnevezett stúdiótérben a Martin McDonagh A kripli című darabjából, Bélai Marcel rendezésében készült produkciót, valamint Mika Myllyaho kortárs finn drámaíró Káosz című művéből készült előadást láthatta a közönség Csábi Anna rendezésében.

Csábi Anna magyarországi alkotó, aki Marosvásárhelyen végezte a rendezői szakot, biztos kézzel közelítette meg a kortárs finn drámaíró darabját, amelyet az elmúlt években magyar nyelvterületen több társulat mutatott be már, köztük a gyergyószentmiklósi Figura is. A szatmári előadás magával ragadja a nézőt, több okból is.

Maga a darab eleve érdekes és lendületes, amiatt is, mert a színen játszó három színésznő állandóan „átváltozik”, nemcsak alapkarakterüket formálják meg, de a történetükben felbukkanó más figurákat – nőket, férfiakat, gyerekeket – is. Egy harmincasokból álló baráti társaság tagjai – Sofia, aki tanár; Emmi, aki újságíró, és Júlia, aki pszichoterapeuta – időről-időre megosztják egymással életük legfontosabb eseményeit és a bajban támogatni igyekeznek egymást. Amikor a világ gondjai túlzottan rájuk nehezednek, együtt próbálnak rájönni, mi az oka és következménye krízisüknek.

Myllyaho drámájában a három nőt nemcsak kávézókban, hanem iskolában, hajókiránduláson és rendőrségi fogdában is látjuk, ahova részegen zárják be őket egy átmulatott éjszaka után. Mivel valamennyi figurát a három főszereplő alakítja, jó lehetőség kínálkozott, hogy a szatmári társulat három kiváló művésze: Gál Ágnes, Keresztes Ágnes és Moldován Blanka szinte pillanatról pillanatra más-más szereplő „bőrébe bújva” teremtse meg a kríziseken átevickélő nők történetéből kibomló, egyszerre nevettető és elgondolkoztató „dramedy” világát. Mindhárom színésznő kiváló „átváltozóművésznek” bizonyul, az előadás pedig egyfajta „tükörnek”, amelyben a hétköznapi problémák labirintusában csetlő-botló ember magára ismerhet, nevethet vagy sajnálkozhat is önmagán.

Az előadás végén a rendezői koncepciónak megfelelően a színészek „levetik” szerepüket, és magánemberként osztják meg szerepükkel kapcsolatban ott és akkor felmerülő gondolataikat. Ez a rendezői ötlet felvetheti a kérdést: vajon egy színházi előadás végén van-e egyáltalán szükség arra, hogy a színész valamiképp magánemberként is mondjon magáról ezt-azt, vagy pedig jobb békén hagyni, nem „varázstalanítani” azt a titokzatos belső folyamatot, amellyel a színész megközelíti és birtokba veszi a szerepét, szerepeit? Ez azonban kérdés marad.

A szatmári Káosz című produkció megtekintése pedig mindenképp bátran ajánlható a nézőknek.