Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    A rakpart3 2023/24-es ifjúsági programkínálata középiskolásoknak

    2023. november 13.

    A Szkéné Színház háromlépcsős színházpedagógiai programjának felkészítő foglalkozásain – a drámapedagógia eszközeit használva – rendszerbe szedjük a diákok előzetes tudását; az előadást követő feldolgozó foglalkozáson értelmezzük a színpadi jeleket, vitatkozunk, játszunk – elmélyítendő a látottakat.

    12 éves kor felett

    Forte Társulat, Ódry Színpad: Toldi
    Az innovatív előadás során a mozgás, a zene, a tánc és a szöveg is a darab szerves részévé válik, miközben az eredeti szöveg az első szótól az utolsóig elhangzik. A foglalkozásokon a fizikai színház elemeivel, a színpadi jelek értelmezési lehetőségeivel ismerkedünk. A játékok a hős toposzát szálazzák szét a népmesehősöktől napjainkig, majd a különböző szereplők döntései mögött rejlő szándékokat, értéket veszik górcső alá.

    14 éves kor felett

    Vádli Társulás, Színházi Bázis, Füge Produkció: Caligula helytartója* 
    A darab a római birodalom kulisszái között vezet be minket egy szellemet felpezsdítő filozófiai vitába. A foglalkozások fókuszába az előadás központi problémáját is képező döntési kényszert helyeztük. Hogyan dönthetünk felelősen, ha több irányban is elkötelezettek vagyunk? A fókusz-kérdést további témaként a hatalmi játszmák és a belső értékrend kialakítása, illetve megvédése egészíti ki.

    Füge Produkció: Bányavakság*
    A Bánya-trilógia rengeteg humorral rajzol izgalmas és elgondolkodtató képet a határon túli magyarok helyzetéről, mindennapjairól. A foglalkozások az ideálkép és a valóság közti távolság, az élethazugságok hálói, a reménytelenségből való kiutak keresésére tett kísérletek köré épülnek. Mindeközben reflektálnak a nyelvi humorra, illetve a tragikus és komikus elemek keveredésére, arányára.

    SzínMűHely Produkció: Eltűntek*
    A román-szász írónő Európa szerte játszott Eltűntek című drámája egy erdélyi szász család három generációjának története kivándorlásról, az egyéni sorsokat keresztbetörő történelemről, egy eltűnt németajkú közösségről, ami már csak egy maroknyi öregember és néhány emigráns emlékeiben létezik.
    Egy idő után mindenki megszokja, hogy az emberek eltűnnek mellőle. Kik döntöttek jól? Akik elmentek, vagy akik otthon maradtak? Van-e jelentősége, hogy emlékezünk a családtörténeteinkre?

    Megtartom?
    Drámaóránk az önálló döntésről szól. Soma és Réka történetén keresztül vizsgáljuk fokozatait, következményeit. Két tanítátási óra hosszú, színházlátogatás nélkül is igényelhető játék. A foglalkozás első felében két csoportban építjük fel Soma és Réka figuráját, majd egy szerelemi helyzetben vizsgáljuk az önállóság lehetőségeit. A jelentkező csoport életkori sajátosságait figyelembe véve különböző akadályok gördülnek a fiatalok elé. Vajon ki tudnak-e állni magukért? Mik az önálló döntés lehetőségei, következményei?

    16 éves kor felett

    Nézőművészeti Kft.: Kartonpapa*
    Tasnádi István darabjában két eltérő gondolkodásmód, értékrend ütközik egy nagy családon belül, mi pedig ráismerhetünk a közbeszéd toposzaira, kliséire. Fő témánk a hatalmi szerkezetek újratermelődése.

    A felkészítő foglalkozáson a darab viszonyrendszere és egy-egy karakterábrázoló idézet segítségével feltérképezzük, milyen feszültségek generálódhatnak egy légmentesre zárt családi térben, ki vagy kik robbanthatják fel ezt a túlnyomással telített rendszert. A feldolgozó foglalkozáson a történet mögé nézve azt keressük, mivel lehet elkerülni a hasonló helyzetek kialakulását.

    Nézőművészeti Kft.: Hol a színészünk?*
    Mi a színház szerepe a társadalmi és közéleti elvárások feszültségében, és mi történik eközben az emberrel, ha színész? Milyen szerepeket oszt ki ugyanez az elvárásrendszer azokra, akik nem színészek? A negyvenötperces előkészítő foglalkozáson a színház és azon belül a színész szerepéről játszunk, feltérképezzük azokat a témákat, amikről a fiatalok szerint fontos volna színházat csinálni. A másfél órás feldolgozó foglalkozáson az előadás által megajánlott témákban mélyülünk el, lehetőségeket nézünk a felvetett problémák kezelésére.

    Forte Társulat: A nagy füzet*
    Az Agota Kristof regényéből készült fizikai színházi előadás izgalmas formanyelven, sűrű drámaisággal beszél a háború borzalmairól, az egyénre gyakorolt hatásáról. A vidékre került testvérpár megérintő történetét a Forte Társulat színészei mesélik el, Horváth Csaba rendezésében. A foglalkozások egyrészt a színházi formára (fizikai színház) fókuszálnak, a mozgás, a színpadi montázs és képzőművészeti alkotások segítségével mutatva meg a témát a művészetben, másrészt a veszteségek feldolgozásáról, és a túléléshez, érvényesüléshez szükséges belső tulajdonságokról, képességekről szóló közös gondolkodásra hívnak.

    Forte Társulat, Pannon Várszínház: Apró, véres balladák
    Milyen az a világ, amelynek a hiány az alapja? Hogyan épülhet valami egész a töredékekből, mi az a rejtett, zenei szerkezet, ami mégis összeköt minket? Ady Endre novelláival keressük a válaszokat.

    A felkészítő foglalkozáson abba a világba merülünk bele, melyben „minden egész eltörött”. Azt keressük, mi lehetett ez az egész, mi maradt utána, milyen életutakat, sorstöredékeket hagyott hátra. Milyen skatulyákba kényszeríti a társadalom az embert. Hogyan határoz meg minket az, amilyennek mások látnak.

    A feldolgozó foglalkozáson azt keressük, mitől is tud ennyire aktuális és kortárs lenni Ady a novelláiban.

    Forte Társulat: Bűn és bűnhődés*
    A regény műfaját megújító, máig nagy hatású klasszikus műből készült fizikai színházi előadás megvizsgálja Dosztojevszkij prózájának egyes motívumait, miközben megtartja az eredeti mű szövevényes viszonyrendszerét és éleslátó lélektani ábrázolását. E sokszereplős világban mindenki elmondhatja a saját történetét. Feltehetők Dosztojevszkij kérdései: az ember nem születik, hanem rászolgál a boldogságra? Mi rejlik a bűn, és mi az ítéleteink mögött? Az előkészítő foglalkozás az előadás képi ábrázolásmódjának formanyelvéhez nyit kapukat. A feldolgozó alkalmon a szereplők által képviselt eszméket vitatjuk meg és gondoljuk tovább.

    Forte Társulat: Az égő ház*
    Görög sorstragédiák sejlenek fel Misima Jukió kortárs japán író műveiben, kultúrákon és történeti korszakokon átívelve viszi színre az ember egyszerre archaikus és nagyon is mai viszonyát a világhoz.

    A modernitás egyik fontos vonásából, az elidegenedés élményéből indulunk ki a foglalkozásokon. Mi áll két ember közé, milyen láthatatlan falakat építünk magunk vagy épp a másik köré? Át lehet-e törni ezeken? Hogyan találunk nyelvet a másikhoz és magunkhoz?

    Ördögkatlan Produkció: Elem*
    Mi az, ami elválasztja a generációs szakadék két szélén állókat? Mi az, ami közös bennük? Mi az, ami összetartja őket vagy amiben kiegészíthetik egymást? Hogyan telik az idő? Kinek mit jelent az otthon? Kinek mit jelent az, ha el kell engedni valakit, és hogyan tudja kifejezni azt, hogy a másik fontos számára? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk a Háy János Elem című darabjából készült előadás kapcsán. Mind az előkészítő, mind a feldolgozó foglalkozás a fenti kérdéseket járja körül különböző drámás játékformák segítségével.

    Szkéné Színház: A hisztéria rövid és felkavaró története
    Mikó Csaba és Tóth Réka Ágnes szövegével kérdezzük: Mit rejt a hisztéria négyszáz éves kórtörténete? Kiket is kellene diagnosztizálni? Milyen nyomokat hagynak az elnyomók az elnyomott generációkon?
    Az előkészítő foglalkozáson feltérképezzük, mit is tudunk a nők történelméről, milyen lehetőségeket kínált és milyen utakat jelölt ki számukra a múlt. A feldolgozó foglalkozáson azokat a kérdéseket keressük, melyek a jelenünkben formálják a nők társadalmi helyzetét.

    ******

    A *-al jelelölt előadások koprodukciós partnere a Szkéné Színház.

    Drámatanárok: Szivák-Tóth Viktor, Szemerédi Fanni, Hodászi Ádám

    További információ, foglalkozásidőpont kérhető a szemeredi.fanni@szkene.hu e-mail címen vagy a +36 20 458 9527-as számon.

    A foglalkozások középiskolások számára ingyenesek, az előadásokra kedvezményes jegy váltható.

    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu