Hírek
Tisztelt Nézőink, tisztelt érdeklődők!
A kecskeméti Katona József Színház Állami Áruház című előadását azért hívtuk meg a POSZT-ra, mert kiemelkedő minőségű szórakoztató produkciónak tartjuk, és azt gondoltuk, hogy sokan lesznek kíváncsiak a kultikus film nagyszerű operett-feldolgozására.
A Színház lelkesen fogadta meghívásunkat, örömmel írták alá a szerződést.
A közönség érdeklődése sajnos a Színház és a POSZT hangsúlyos marketingmunkájának ellenére is jelentősen alulmúlta várakozásainkat, ezért a POSZT szervezői a Színházzal egyeztetve úgy döntöttek, hogy lemondják az előadást.
Ezt követően az interneten és a Facebookon több olyan megjegyzés is napvilágot látott, amelynek szerzője politikai okokat sejtett az egyszerű szakmai döntés mögött.
A POSZT szervezői soha, egyetlen előadást sem mondtak le politikai okok miatt. Vezérlőelvünk a programszervezésnél a szakmai minőség mellett a sokszínűség, ennek érdekében hívtunk meg minden évben független, kőszínházi, és vizsgaelőadásokat is a legkülönbözőbb műhelyekből.
Az online térben érkezett reakciókból most úgy látjuk, talán mégis van esély az előadás megtartására, így teszünk erre még egy kísérletet.
AKI SZERETNÉ, HOGY AZ ÁLLAMI ÁRUHÁZ OTT LEGYEN A POSZT-ON:
- OSSZA MEG EZT A POSZTOT,
- ÉS KÜLDJÖN EGY E-MAILT "JEGYET VENNÉK AZ ÁLLAMI ÁRUHÁZRA" TÁRGGYAL A POSZT@POSZT.HU-RA MÁJUS 15-IG.
Amennyiben 600 megosztás összegyűlik és ennyi e-mail beérkezik, a jegyértékesítést újra megnyitjuk.
A sajtó képviselőit és oldalunk követőit arra kérjük, hogy megosztással segítsenek minél több érdeklőhöz eljuttatni jelen bejegyzésünket.

-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György