Szabadkán a Népszínház január 21-én a kArc Irodalmi Kávéház rendhagyó műsorával köszönti a Magyar Kultúra Napját.
A Magyar Kultúra Napjának előestéjén, január 21-én a kArc Irodalmi Kávéház rendhagyó műsorával kedveskedünk minden verskedvelőnek a Népszínház Jadran Színpadán. Az est folyamán az elmúlt évek műsoraiból hallhatnak válogatást: többek között Domonkos István, Kölcsey Ferenc, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós és Ady Endre költeményei hangzanak el és csendülnek fel. Az est résztvevői Budinčević Krisztián, Kalmár Zsuzsa, Kovács Nemes Andor, Magyar Zsófia és Pámer Csilla színművészek, Garai Róbert, Kucsera Géza, Miroslav Jovančić és Sánta Zoltán zenészek, valamint sokan mások.
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.