Hírek

Az előadást – melynek alcíme Játék Tamásival két részben az Énekes madár című színjáték alapján –, a legfontosabb Tamási-adaptációk között tartja számon a magyar színházi szakma. A vetítésre a belépés ingyenes.
A csoda Bocsárdi László harmadik Tamási-rendezése volt az 1997-ben, illetve 1998-ban színre vitt Vitéz lélek és Ősvigasztalás után. Az előadás elkészítése és műsorra tűzése része volt annak a rendezői programnak, mely a Tamási-darabok érvényes színpadi megfogalmazását kereste egy erősen szó-színházi, realista és hagyománytisztelő színházi közegben, amilyennek a sepsiszentgyörgyi is számított a kilencvenes években.
A 2002-ben készült produkció rendkívül nagy kritikai visszhangot kapott, mely minden bizonnyal a rendezői koncepciónak, a rendkívül erős színpadi látványnak (Bartha József munkája) és a szereposztás telitalálatának is köszönhető. Az előadás Budapesten, a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek XIV. Fesztiválján (2003) elnyerte a fesztivál nagydíját, és ugyancsak a nagydíjat nyerte el Gyergyószentmiklóson, a Nemzetiségi Színházak II. Kolokviumán (2003). A Határon Túli Magyar Színházak XV. Fesztiválján Pálffy Tibort és Váta Lorándot díjazta a zsűri, s a 2008-as felújított előadásban játszott szerepeikért ismét díjat nyertek mindketten a 2009-es kisvárdai fesztiválon. Mi több, ezúttal Nemes Levente és Nagy Alfréd is alakításdíjat kapott, az előadás pedig elnyerte a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Fődíját.
„Reveláció”, írja a produkcióról az Ellenfényben Perényi Balázs, „messze a legjobb [Tamási-előadás], amit valaha láttam”, fogalmaz Koltai Tamás az Élet és irodalomban. A „diadalmas magyar kultúra” megnyilvánulásaként értelmezi az előadást a Magyar Nemzet szerzője, Joó István, és a „tökéletes színházi élménynek” szóló vastapsról számol be a Zsöllye hasábjain Polgár Teréz. „Kiváló és egységes a szentgyörgyi társulat, ahol a legapróbb szerepekre is remek színészek adódnak, s ahol e remek színészek a legapróbb szerepeket is példás szakmai alázattal és odaadással játsszák.
-
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon. -
Interjúk
„Az emberközpontú, emberséges színházban hiszek”
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése. Szerda Zsófi -
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György