Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
Születésnapos: Mark Haddon 2017. szeptember 26., kedd
spacer
Művészek írták
Interjúk
A hét arca
Határtalanul
Ismeretlen ismerősök
A nemzet erdélyi színészei
Művészek írták
Beszámolók
2017. június 25.
Urbán: Magyar

Fábri Zoltán Magyarok című filmjét én tizenévesen láttam, és bizony hangosan zokogtam a moziban, amikor a haldokló fiú elmesélte álmát az utolsó magyarról. Kétségtelenül és reménytelenül romantikus korszakomat éltem nyilván.

Na, most.
Urbán András.

Valaki (k), vagy valami (k) nyilván nagyon felbőszíthette az Urbán Andrásban (is) egészséges élő és létező MAGYART!  Ha már ezen a címen rendezett egy talán kevesebb, mint színházi előadást, de biztosan több mint performanszt „ MAGYAR „ címmel a temesvári Csiky Gergely Állami MAGYAR (!) Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső (szintén MAGYAR!) Színházzal koprodukcióban ( na jó, ez nem magyar kifejezés), tehát közös alkotásban.

Úgy képzelem, hogy egy reggel felkelve a kávéját elfogyasztva elindult a munkahelyére próbálni, színházat fogalmazni Urbán s azzal a talán nem udvarias kéréssel találkozott különböző plakátok erdejében - s ez bombázta a szemét, az agyát, az idegrendszerét, stb. aznap, összességében, tehát a magyarság entitását egész nap -, hogy „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!”

Urbán talán arra gondolt, mekkora szemantikai csacsiság is ez.

Hiszen ő abban a tudatban élt, nőtt fel, szocializálódott eddig, hogy a magyar kultúrát akkor is tiszteletben kell tartani, ha nem akar az istenadta földi halandó éppen Magyarországra jönni.  Talán látta, tanúja is volt ennek.  Hiszen Bécstől- Párizsig, sőt ha teszik, a New Yorki- Tel Avivi tengelyig értelmes humanoidok élnek mindenhol és értik, sőt tisztelik a magyar kultúrát, legyen szó akár Bartók Béláról, Eötvös Péterről, Esterházy Péterről, József Attiláról, Jancsó Miklósról, Tarr Béláról – valahány név van még a naptárban…szó, stb.

Ez ugye evidencia.

És tágabb értelemben is - ha tetszik persze a trianoni határon  belül szűkebben  - , de mégiscsak Sütő András, Székely János, Tolnai Ottó, Sziveri János, Gion Nándor és Domonkos István hazájában - és valahány név a naptárban… szintén tisztelik a magyar kultúrát mindenütt.  

Nem kell tehát senkinek magyarul az orrára koppintani, esetleg műveltségi tesztet kitölteni ahhoz, hogy bárki beléphessen Magyarország területére bűntudat, pláne büntetés terhe tudatával.

Másképp: ebben a logikában sértő, sőt talán bántó, ha ez a differenciátlan, és önmagában sem érthető „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!”  felszólítás nyomul az ember agyába.  Főleg a reggeli kávé után.

És mert önmagában nem értelmezhető a plakát szöveg, hát Urbán talán megpróbálta értelmezni a plakát logikáját az állítás inverzével.

„Ha nem mész Magyarországra, nem kell tiszteletben tartani a kultúrájukat.”
Isteni csapda.
Értsd: jogosítványt kapsz arra, hogy olyan szélsőségesen ostoba és primitív módon gondolkodj a magyarokról, vallásukról, történelmi szimbólumaikról, hitükről, népdalaikról, általában az egész kultúrájukról, amilyen vékonyan fog az agyad, hiszen felhatalmaz a plakát szövege, csak ne akard Magyarország határát átlépni.

És Urbán azzal a pimasz gondolattal játszik, hogy akkor elfogadja a magyarországi plakát szöveg ajánlatát és tudomásul veszi.

Ezért nem jön Magyarországra színházat csinálni, viszont nem is tartja tiszteletben a magyar kultúrát, hogy úgy mondjam, „külföldről”.

 „ Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat! „

Ha meg nem, akkor is.
Közbevetés:
„Jaj, Sanyika! Ez kevés lesz!”
(Sanyika életem első bokszmeccsem hőse, akit kiütöttek az első másodpercben és egy rezignált néző jegyezte meg szomorúan.)
Urbán meg nem Sanyika!

Urbán után minket kell fellocsolni!

Ugyanis Urbán kíméletlen pontosan válaszol a maga által feltett kérdésre/ állításra.

„ Ha nem mész Magyarországra nem kell tisztelni a kultúrájukat.”
Hát akkor nem tiszteli!
Ilyenek vagytok magyarok?!

Nemzeti gárda egyenruhában sem tudjátok megfogalmazni a saját magyarságotokat, ezért kitépitek a magatok nyelvét és azoknak a nyelvét is ez által, akik még képesek megfogalmazni a régi közös magyarság tudatát és élményét?

És innentől: még hogyha van is közös nép, már nincs közös nyelv?

És ha nincs közös nyelv, akkor nincs közös kultúra, ha nincs közös kultúra, akkor nincs közös magyar se?

Akkor viszont a plakátok igazsága lesz a mérvadó.

Kiszolgáltatott kétségbeesett testek és formátumok maradnak pőrén és tanácstalanul egy drótháló kerítéssel körbe fonott bolygón, ahol a lecsupaszított magyar marhák céltalanul keresgélhetik a maguk elbaszott turul madarát és csodaszarvasát?

Mert már nincs nyelv, ami megfogalmazhatná őket?
Hiszen épp a közös anyanyelv kényszerítette, lökte páriává és radikálissá őket?
Ezt a gyilkos világot az anya-nyelv teremtette?
A magunk terroristáivá leszünk?

Pedig milyen szépen és kétségbeesetten visítozik, énekel, hörög a magyar szeretetért és azért, hogy komolyan gondolják végre a saját entitásában őt is!

Hogy a Magyar utolsó kiáltás-e, vagy program-e Urbán részéről azt nem tudom.

De elhallgatni nem lehet a fontosságát.

Kitűnő színészek adják magukat Urbán színházának hihetetlen energiával és alázattal professzionális szakmai tudással. Legyen elég csak a Kereszt című dal énekesnőjére utalnom.  Bámulatos csapat!

Áldozathozatal a jelenlétük?
Kamikázé  -színház?
Nem tudom.
Engem letaglóz, ahogy van, bár nem az én színházam.

Ahogy a meztelenség, az agresszió ilyen túlcsorduló megmutatása sem.

De „ Ha a határon túlra mész, tartsd tiszteletben a kultúrájukat és véleményüket, még akkor is, ha magyarok.”

Utóhang:
„Robert Wilson kétféle színésztípust különböztet meg: vannak, akik 7-től 10-ig tetszeni akarnak a közönségnek és mindent elkövetnek, hogy a nézők által mindenáron szeretve legyenek, miközben megfeledkeznek az ügyről, amely színészként őket a színpadra hívta.

Vannak, akik azért mennek a színpadra, mert 7-től 10-ig elintéznivaló dolguk van önmagukkal és a darab által felvetett problémákkal. Ha az előadás végén megtapsolják őket, természetesen, nagyon hálásak, de a fő cél továbbra is a szerepalak problémájának nyilvánosan történő hiteles végiggondolása marad. „

Urbán előadásai és színészei az utóbbiak.

Lenyűgözőek számomra.
És gyönyörűen riasztóak.
Egy előadás soha nem jó szerencsés esetben. Csak hazacipel.
Cipel.
A maga kérdésével és részt vételével.
Urbán soha nem kér részvétet.
Csak részt vételt.

Urbán az utóbbi évek legkellemetlenebb színházi gondolkodója.

Lassan számára is kijár egy plakát. Értsd: Kb:
„Ha Urbán előadást nézel, tiszteletben kell tartani ( …) ”

Hogy ki fogja megfogalmazni és milyen konkrét szöveggel a mondat végét, pláne finanszírozni és milyen határok mentén azt én nem tudom, azt én nem tudhatom, de bárhol csinál Urbán színházat én továbbra is megyek és nézem!

Még ha nem is értek vele mindig egyet!

Sztarenki Pál
spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2017. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a